HTML

Belly Dance

Friss topikok

Soproni Tánckavalkád

2013.11.30. 21:00 BellyDance

III. Soproni Tánckavalkád és II. Star Of The Orient (Kelet Csillaga) Hastáncverseny

Miről is szólhatott volna a novemberünk, ha nem a Soproni Tánckavalkádról, melynek most már szerves része a Star Of The Orient (Kelet Csillaga) Hastáncverseny.

A 2011-ben útjára indított rendezvényünk, melyet Tóth-Sebestyén Ibolya és Tóth Kata álmodott meg, a 3. alkalomra igazán szépen "felnőtt". A Tánckavalkád az előző éven útnak indított Kelet Csillaga Hastáncversennyel az egész országból és határon túlról is kis városunkba vonzza az orientális táncosokat és a hastánc iránt érdeklődő nézőket egyaránt. Idén, november 16-án szombaton került megrendezésre a Star Of The Orient verseny, rengeteg nevezéssel, így a délelőtti óráktól kezdődően egészen késődélutánig a megmérettetésé volt a tánctér. A szóló táncosok és a csoportok  egyaránt rengeteget készülve, kicsit izgulva jöttek e napra, hogy a szakmai zsűri előtt megmutassák táncaikat. Idén Hayet, Kecskeméti Anett, Tóth Csilla és Lehotai Lívia mérték fel a táncosok tudását, pontozva az előadásmódot, technikát, összhangot, kosztümöt egyaránt. A nívós produkcióknak köszönhetően rengeteg csodás eredmény született. Az első helyezettek és az arany minősítést kapott táncok tényleg kiemelkedőek voltak a nagyon erős mezőnyben, és ezeken kívül is sok minősítés született, mely mögött szintén szép teljesítményt nyújtó táncosok állnak.

Első helyezettek:
Felnőtt I. amatőr szóló - Balázs Boglárka
Felnőtt I. félprofi szóló - Szűcs Claudia
Felnőtt I. profi szóló - Szegedi Anita ~ tangóorientál és Selena ~ beledi
Felnőtt I. amatőr csoport - Kelet Lányai
Felnőtt I. félprofi csoport - Ízisz Gyönyszemek Duó ~ dobszóló és Belladies
Felnőtt I. profi csoport - Mira Orient Art
Felnőtt II. félprofi szóló - Gyűrű Zsuzsa
Felnőtt II. profi szóló - Varga Tünde ~ shaabi
Felnőtt II. félprofi csoport - Vadrózsák csoport és Tűzliliom csoport
Arany minősítést kaptak:
Habda Viktória (tini - félprofi kategória)
Szegedi Anita mindkét produkciója (felnőtt I. - profi kategória)
Selena mindhárom tánca (felnőtt I. - profi kategória)
Kelet Lányai hastánccsoport (felnőtt I. - amatőr kategória)
Mira Orient Art (felnőtt I. - profi kategória)
Varga Tünde mindkét táncával (felnőtt II. - profi kategória)
Gyűrű Zsuzsa (felnőtt II. - félprofi kategória)
Vadrózsák /Nasreen/ csoport (felnőtt II. - félprofi kategória)
Tűzliliom /Nasreen/ csoport (felnőtt II. - félprofi kategória)

Kis szünet és átállás után a Soproni Tánckavalkád Gálája koronázta meg a napot. Fellépőink voltak:
a szervezők: Ízisz Mozgásstúdió www.bellydance.hu és Samba-Capoeira Sopron
a verseny zsűrije: Kecskeméti Anett, Lehotai Lívia és soproni tanítványai, Tóth Csilla és Hayet
vendégművészeink: Dirty Dance Sopron - Horváth Zoltán vezetésével, Oriental Dreams - Szolnok Andrea Mia és Pető Rebeka, valamint Hadlaczki Judit
Meglepetés műsorunkban közreműködött: Körei Katalin
A nap házigazdája volt Horváth Andor, a Soproni Petőfi Színház színművésze.
Ahogy az a felsorolásból is látszik, minőségi és változatos produkciók kápráztatták el a közönséget.

Mivel a rendezvény kinőtte magát, idén a mozgásos programok külön napra kerültek. Így került megrendezésre november 17-én a Soproni Tánckavalkád Workshop Napja, melyen 3 csodás tanártól tanulhattak a résztvevők. Elsőként Kecskeméti Anettől melaya táncot lehetett tanulni, majd Tóth Csilla következett, aki saidit tanított a csapatnak, a napot pedig Hayet beledi improvizációs workshopja zárta.

A rendezvény alatt kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatták a számukra érdekes programokat, hisz kiegészítő programként keleti bazár, keleti fotózás és tombola is kísérte a napot.

2014-ben folytatás következik, melyre ismét várunk mindenkit sok-sok szeretettel!

Soproni Tánckavalkád

Ízisz Mozgásstúdió - Hastánc Sopron: www.bellydance.hu
Tóth Péter AFIAP fotóművész: www.petix.hu

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás verseny óra hír show dirty fellépés hastánc talákozó gála kelet zsűri hastáncverseny orientális tánc Star Sopron belly dance Ízisz Mozgásstúdió Gyöngyszemek www.bellydance.hu tánckavalkád Kelet csillaga Soproni Tánckavalkád Star Of The Orient Ízisz Gyöngyszemek Fagus Samba-Capoeira

A bejegyzés trackback címe:

https://bellydance.blog.hu/api/trackback/id/tr356715539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása